Szervezetek

Újgeneráció

Cikk beküldés

Egy magyarörmény lány csodás utazása: Erzsébetvárostól a Kanári-szigetekig – Barabás Henrietta

barabás henrietta

Bár a Balatonnál láttam meg a napvilágot, apai Nagyapám részéről erős és mély gyökerek kötnek Nagymagyarország egyik városához, Erzsébetvároshoz. Eddig nem tudhattam igazán, hogy felmenőimnek mennyire volt nehéz hátra hagyni szeretteiket, addigi életüket. Elindulni az ismeretlenbe remélve, hogy egy napon újra együtt lesz majd a család. Ma már én is tudom milyen nehéz a múlt béklyóit és a megszokás kötelékeit elhagyni, még ha ez csak egy időre is szól. Vagy bátornak lenni ahhoz, hogy a múltunkat tisztelve és ismerve, elinduljunk egy úton, ami a miénk. Amikor erdélyi örmény gyökerű Nagyapámra gondolok, soha véget nem érő szeretetet érzek. Ha nem érkeznek meg a magyar tengerhez azon a napon, én sem lehetnék itt. Mégis most mindettől távol írom e sorokat. Gondolataimat 3-4 ezer kilométer távolságból a mindig „mosolygós” Kanári-szigetek egyikén veszem számba, miután én is úgy döntöttem, hogy útnak indulok.

Óh, lázadó ifjúság, mit jelentesz, mondd nekem?
Szívem félre kalapál, miért tetted ezt?
Mondd, Velem! Lángra gyúl bennem, Ó minden mi vörös!
Olthatatlan vágy szomját oltani kész!
Hiába minden, hisz minden betörött,
Arcomon nem maradt lehelet remény!

Részlet Brabás Henrietta Óh lázadó ifjúság c, verséből.

Egy igaz társsal, Klaudiával. Ő olyan barát az életemben, akiről tudom, hogy elrendeltetett a találkozásunk. Nem számított, hogy elég lesz-e a pénz, sokkal fontosabb volt, hogy mennyire hiszünk az álmainkban.  Drága Nagymamám most is Magyarországon él abban a házban, ahol Nagypapámék új életüket kezdték. Ahol jómagam is 24 éves koromig szinte minden nyarat töltöttem.Azzal a diófával az udvarán, amit 1963-ban ültettek, abban az évben mikor Papa és Mama megismerték egymást. Valójában soha nem akarom elveszíteni azt a házat. Nincs az a pénz, aminek értéke vetekedhet azon évek emlékképeivel, melyek ott bujkálnak minden egyes fűszálban.

Családi hangulat | Kép tulajdonosa: Barabás Henrietta

Ezúton is szeretném megköszönni a támogatást Nektek Édesanyám, Édesapám és Testvérkéim! Ti mind -a kezdeti hitetlenkedés ellenére is- támogattatok elhatározásomban.  Nagymamámnak, aki az én örök Barátom, Angyalom, aki, még ha a szíve meg is szakad, hogy nem lát, a kezdetektől hisz bennem és rengeteg erőt adva indított útnak.  Tudja meg a világ, hogy boldog vagyok; most már csak a lelkem másik felét szeretném megtalálni, akivel összeköthetem az életemet és egy napon megmutathatom Neki, mit jelent a diófa hűs árnyékában ringatózni egy forró nyári nappalon.

Barabás Henrietta

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads

Ady100: Én nem leszek a szürkék hegedőse

Micsoda ember az, aki képes mindenkiből őszintén szólni? Halála után száz évvel elhitetni, hogy sok millió olvasója mind személyesen ismeri? Micsoda ember az, akinek arcképe és sziluettje bármikor felidézhető, és

Samvel Yervinyan örmény hegedűművész

Yervinyan az Örmény Köztársaságban, Jerevánban született, 7 éves korában a Spenderian Zeneiskolában kezdte tanulmányait, Armen Minasian maestro irányítása alatt. Ígéretes tehetség hegedűművészként és zeneszerzőként. Tanulmányait a Csajkovszkij Zenekonzervatóriumban, a világhírű

Aktuális időjárás

Oldalaink aktuális információkat mutatnak a Magyarországi és Örményországi helyzetről.

Magyarország
1:13 de., 2024. 05. 03.
temperature icon 16°C
borús égbolt
loader-image
Örményország
3:13 de., 2024. 05. 03.
temperature icon 9°C
borús égbolt

Az időjárási adatokat az OpenWeatherMap szolgáltatja.

Hírlevél feliratkozás

Közérdekű hirdetmény

Jelen hirdetményt a Nemzeti Választási Iroda tette közzé, melyet közérdekű felhívásként módosítás nélkül közlünk.