Szervezetek

Újgeneráció

Cikk beküldés

Híres örmény tudósok és felfedezők

örmény tudósok és felfedezők - Kép forrása Canva - HStocks

Tudtad-e, hogy – többek között – a színes televízió, az orvosi ultrahangkészülék, az első holdjáró, a bankautomata, a katonai repülőgép-szimulátor feltalálása, a plasztikai sebészet megteremtése, az első sikeres klónozás, mind-mind örmény tudósok nevéhez köthető?

Nagy Attila, a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület alelnöke vetített képes előadás keretében mutatta be azon örmény tudósok és feltalálók munkásságát, illetve a hozzájuk köthető találmányokat, amelyek világszintű áttörést hoztak a különböző tudományágakon belül, és ezzel – közvetve vagy közvetlenül – mindenki életét megváltoztatták. Sokról közülük nem is köztudott örmény származásuk, hiszen a Szovjetunióban éltek és tevékenykedtek, így a közvélemény szovjeteknek, oroszoknak tartja őket, holott nem azok voltak. 

A Híres örmény tudósok és feltalálók című előadást Nagy Attila kutató állította össze. Huszadik századi örményekről lesz szó, és olyan felfedezésekről is, amelyeket más nevéhez kötöttek.  Az alábbiakban olvashatók a nevek és felfedezéseik: 

  • Hovhannes Adamian: mérnök, több mint húsz találmány megalkotója. Az 1928-ban Londonban bemutatott első színes televízió atyja, aki háromspektrumú elvet dolgozott ki az NBC számára. –
  • Steve Jobs, aki ugyan nem volt örmény, de örmény szülők adoptálták és nevelték fel. 
  • Viktor Hambardzumyan: róla is úgy tudjuk, hogy szovjet volt, ő az elméleti asztrofizika letéteményese, egy kisbolygót is elneveztek róla. 
  • Ivan Knunyants: több mint kétszáz olyan találmány köthető a nevéhez, amit a szovjet ipar felhasznált. 
  • Luther George Simjan: a bankautomata, az orvosi ultrahangkészülék, a katonai repülőgép-szimulátor feltalálója, illetve rengeteg további találmány atyja. 
  • Giacomo Luigi Ciamician: kilencszeres Nobel-díj-jelölt, a napelemes rendszerek feltalálója. 
  • Ave Tevanian: Steve Jobs mellett az Apple frontembere. 
  • Varazdat Kazanjan: szájsebész, a modern plasztikai sebészet megteremtője, a rekonstrukciós sebészet atyja. 
  • Alenush Terian: a modern iráni asztronómia „mamája”, Teheránban az első nő fizikaprofesszor. Paris Herouni: a világ legbonyolultabb rádióteleszkópjának megépítője. 
  • Lev Atamanov: a szovjet rajzfilmek atyja, animációs művész, a szovjet szféra Walt Disney-je (Walt Disney-vel is ismerték egymást). 
  • Abraham Alikhanov: 1949-ben az első szovjet atomreaktor tervezője. 
  • Roger Altounyan: asztmakutató, a nyákoldó feltalálója. 
  • Boris Ananyev: az antropológiai pszichológia megalapítója. 
  • Apkar Apkarian: az agy mágneses rezonanciahullámainak egyik első kutatója. 
  • Iosif Atabekov: a növényi vírusok DNS-ét és RNS-ét tanulmányozta. A marosvásárhelyi orvosi egyetemen annak idején Vendég Vince professzor azt állította, hogy kutatásai szerint növényi vírusok okozzák a rákot. Senki nem hitt neki, de ma már tudjuk, hogy igaza volt, ezek a vírusok okozhatnak rákot. Hasonló eredményekért kutatott Atabekov is. 
  • George Aghajanian: a neurofarmakológia egyik úttörője, az LSD mechanizmusának felfedezője.
  • Hagop Akiskal: a bipoláris elmezavarok egyik első, világhírű kutatója. A bipoláris elmezavar nem elmebetegség, és csak nagyon okos emberekre jellemző – Illyés Gyulára vagy Goethe-re például.
  • Boris Babajan: az első szovjet szuperszámítógép atyja. 
  • James Bagian: NASA-űrhajós. 
  • John Najarian: sebész, a szervátültetés egyik úttörője. 
  • Alexander Khemurzian: az első holdjáró megépítője, a szovjet űrutazási program egyik felelőse. 
  • Raymond Vahan Damadian: a mágneses rezonanciavizsgáló gép (MRI) feltalálója. 
  • Levon Chailakhyan: a világ első, sikeres klónozását végezte el a Masha nevű egéren, tíz évvel előzte meg a híres Dollyt. 
  • Robert Nalbandyan: a szabadgyökök egyik első kutatója.
  • A Mikoyan család: a MIG-ek tervezői. 
  • S. R. Vartoukian: a nem kultiválható baktériumok világhírű tudósa. 
  • Zaven Khachaturyan: az Alzheimer-kór első kutatója.
Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads

Ady100: Én nem leszek a szürkék hegedőse

Micsoda ember az, aki képes mindenkiből őszintén szólni? Halála után száz évvel elhitetni, hogy sok millió olvasója mind személyesen ismeri? Micsoda ember az, akinek arcképe és sziluettje bármikor felidézhető, és

Aktuális időjárás

Oldalaink aktuális információkat mutatnak a Magyarországi és Örményországi helyzetről.

Magyarország
1:11 de., 2024. 05. 03.
temperature icon 16°C
borús égbolt
loader-image
Örményország
3:11 de., 2024. 05. 03.
temperature icon 9°C
borús égbolt

Az időjárási adatokat az OpenWeatherMap szolgáltatja.

Hírlevél feliratkozás

Közérdekű hirdetmény

Jelen hirdetményt a Nemzeti Választási Iroda tette közzé, melyet közérdekű felhívásként módosítás nélkül közlünk.